Hisztéria
Témát indította Zolos Dátum: 2009. 10 04.
Nagy veszélyben az ember. A fenyegető ellenség pedig egy vírus, vagy aki létrehozta.
H1N1. Ez a kódneve annak, amivel ismét vezetnek bennünket. Sok írást olvastam a témával kapcsolatban pro, és kontra. Most jelenleg ott tartunk, hogy senki nem tudja melyik a veszélyesebb. Maga a vírus, vagy az oltóanyag?
Egy biztos, hogy az országos média nagyon szeretné, ha beoltatnánk magunkat. Az ő szavahihetőségük pedig meglehetősen kétséges, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam. A kormányzat megbízhatósága is hagy kívánni valót maga után. Úgy tetszik, mintha a mi egészségünk nagyon fontos lenne a számukra. Ez meglepő és mulatságos, főleg annak tükrében, hogy a jelenlegi költségvetési tervezet szerint újabb milliárdokat vonnak el attól az egészségügytől, mely már abszolút romjaiban ugyan, de mégis a mi egészségünket hivatott megvédeni – politikusok helyett. A másik oldalon pedig szárnyra keltek olyan abszurd meglátások is, amelyek ténylegesen kétségbe vonják a hitelességet, így bizonytalanítva el, a témában amúgy sem jártas embereket.
Nézzük hát azt, amit én látok ebből. Előre bocsátom, nem vagyok az összeesküvések híve. Tehát van egy vírusunk, ami az előre beharangozottaktól eltérően nem is olyan veszélyes, legalábbis ez derül ki a közzétett adatok és az ügyben megnyilatkozó szakemberek nyilatkozataiból. A szakembereket illő lenne idézőjelbe tenni, hiszen nem tudjuk (mi laikus emberek), hogy ki az és ki nem. Főleg, ha ide vesszük azokat is, akik a jelenlegi magyar kormányzat alkalmazásában állnak, mert erről és a diktatúránk kormányzatáról számos elképzelés van, de egyik sem feltételezi, hogy szakemberekből állna. Ezzel szemben van egy oltó anyag és az azt sebtében legyártó offshore-cég, amely tulajdonosi hátteréről semmit nem tudunk. Az oltóanyagot nagy mennyiségben kezdték el gyártani még a kísérletek kezdeti stádiumában.
Ami már bizonyos, hogy az ügy mögött komoly üzleti érdek húzódik. Ebből arra következtethetünk, hogy az igazság háttérbe szorul a pénzügyi érdek mögött. Ergo a vakcinát akkor is forgalomba helyezik, ha az ártalmas, vagy haszontalan. Láttunk már ilyet. A kérdés tehát még mindig ugyanaz: oltassunk, vagy sem? Én mindenesetre alkalmazom azon javallatot, mely szerint a D és a C-vitamin, a friss levegő a rendszeres kézmosás csökkenti a megbetegedés esélyét. Hogy a gyerekemnek beadassam-e? Még nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy nem a média ajánlásait veszem alapul a döntéshez.
Hozzászólások
Egy hozzászólás a következő témához “Hisztéria”
Hozzászólás küldése
Kérés: A megjegyzések csak moderáció után lesznek láthatóak az oldalon melyek napi szinten kerülnek feldolgozásra. Ezért kérünk ne ismételd meg ugyan azt a hozzászólást.Megértésedet köszönjük!
You must be logged in to post a comment.




Loading...
A következő üzenetet kaptam ma egy netes barátomtól. Érdekes!
Szia Zoli! (PROF)
Ő péntektől- hétfőig átadnám neked a stafétabotot. Ha nem túl megterhelő a számodra. Mert vidékre megyek. És ott nincs net. Próbáld már meg korrigálni ha elcsesztem valamit oksa. Amúgy minden rendben jól vagy? Új influenzavírus nem kerülget? Én már átestem rajta. Két nap alatt kikúráltam hagyományos módszerekkel. Úgyhogy nem oltatom be magam fölösleges. Csak ennyit szerettem volna. Köszi előre is mindent.
Szia
Sanyi