Élő közvetítés a Jobbik kampánynyitójáról

Témát indította Zolos Dátum: 2010. 01 15.

A Hun Híd Nemzeti Egylet újabb megmérettetés előtt áll.
Média csapatunk a 2009-es esztendőben egy teljesen újszerű dologgal kísérletezett. Több alkalommal is sikeresen közvetítettünk nemzeti rendezvényekről élőben az interneten keresztül. Tettük ezt teljesen amatőr felszereléssel és saját (szegényes) technikai háttérrel. A lelkesedésünk és tenni akarásunk töretlenségének köszönhetően azonban sikerrel vettük az felmerülő akadályokat, és fejlesztettük tudásunkat. Most pedig olyan megtiszteltetés ért bennünket, melyet nehéz szavakkal leírni. A Barikád.hu és a Jobbik Magyarországért Mozgalom felkérésének eleget téve újra összeszedjük felszerelésünket, hogy felvegyük a harcot a globalizmus média hadseregével szemben, és hozzá tegyük a magunk részét ahhoz, ami az elkövetkező időszak legfontosabb feladata lesz, nevezetesen a nemzetünk tájékoztatásához.

Évtizedeken át használták a tömegtájékoztatást nemzetünk ellen, rombolván a nemzeti öntudatot, önbecsülést. Gyermekeink elé régi erkölcseinknek, természeti törvényeinknek ellentmondó műsorok sugárzásával alapozták meg a világhatalmi törekvések vágyálmát, a gondolatoktól és értékektől mentes, kiszolgáló és fogyasztó társadalmat.S most, hosszú idő után itt az ébredés órája. Eljött az idő, hogy lerázzuk rabláncainkat és kába révületből ébredő, megviselt nemzetünk előtt felmutassuk a Szebb Jövőt.

A választások előtti néhány hónap minden bizonnyal sok nehézséget hoz majd nemzetünk maradékára nézve, de ahhoz hogy előretörésünk tovább erősödjék s hazánk visszavételére reális esélyeink legyenek, a tájékoztatásnak nagy szerepe lesz.
Éppen ezért most örömmel jelenthetem be, hogy a Hun Híd Nemzeti Egylet 2010.01.16-án élőben közvetít a Jobbik kampánynyitó kongresszusáról. Az esemény a Hun Híd Nemzeti Egylet Média oldalán valamint a barikád.hujobbik.hu és kuruc.info-n mindenki számára nyomon követhető lesz, éljen az ország, vagy a világ bármely pontján.

A későbbiekben további, bővebb tájékoztatást fogunk adni a rendezvény és a közvetítés részleteit illetően.

Addig is,
Adjon az Isten – Szebb Jövőt!

Fájth Zoltán


Hozzászólások



5 hozzászólás a következő témához “Élő közvetítés a Jobbik kampánynyitójáról”

  1. kirulaci kirulaci szerint:

    Szép napot mindenkinek! Sajnos én ,a nagy sötétségen kívül semmit nem látok . TALÁN ELMAREDT A KÖZVETÍTÉS????

  2. szancso szancso szerint:

    Nálam is ez a helyzet. Nem lepődnék meg, ha az ellentábor belepiriszkált volna a szerverbe.

  3. Zsu Zsu szerint:

    Bocsánatot kérünk mindenkitől,aki nem tudta nézni a közvetítést.Hamarosan látható lesz az oldalon a teljes anyag,a YouTube-n pedig egy vágott.

  4. janik janik szerint:

    Ott voltunk!
    Kiváncsiak vagyunk, hogy síkerült a felvétel.

  5. gereblye gereblye szerint:

    Kedves Janik!
    Ha ott voltál a gyűlésen, tudsz nekünk írni valamit arról: Pörzse Sanyit miért nem láttuk? Vagy csak én nem láttam?
    Szebb Jövőt: Kata

Hozzászólás küldése

Kérés: A megjegyzések csak moderáció után lesznek láthatóak az oldalon melyek napi szinten kerülnek feldolgozásra. Ezért kérünk ne ismételd meg ugyan azt a hozzászólást.Megértésedet köszönjük!

You must be logged in to post a comment.


Bannercsere extra.hu X-Link SG.hu WebTop TopSite.hu - A web legjobbjai. Hun-Web Linkek Magyar Honlap Linkek WYW Globál Directory WQW webkatalógus Hun-Web Katalógus és Kereső Magyar Kaptár Nemzeti Katalógus