Ismét támadás alatt a Hun Híd

Témát indította Zolos Dátum: 2010. 01 19.

Mint sokak számára ismeretes, a Hun Híd Nemzeti Egylet 2010.01.16-án élőben közvetített a Jobbik kampánynyitó rendezvényéről, mely meglehetősen magas látogatottságot tudhatott a magáénak. Ez volt az első alkalom, hogy a nemzeti oldalt elhallgatni kívánó, tömegmanipulátor médiát megkerülve saját magunk tájékoztattuk az ország lakosságát, Magyarország jelenlegi második, ha nem a legnagyobb pártjának rendezvényéről. Ennek következtében oldalunk ellen támadás indult, mely sikertelennek bizonyult két teljes napig. Sajnos 18-án már nem tudott a szerverünk ellenállni, így a Hun Híd oldala és annak aloldalai összeomlottak. Ez 10 nap leforgása alatt a második ellenünk indított nagy erejű támadás, mely bizonyítja előrehaladásunkat azon az úton, melyen elindultunk.

Szabó Gábor a rendezvény zárásaként így fogalmazott: „A holnapi naptól csapataink újra harcban állnak.” És milyen igaz, eljött a holnap és egy újabb attack. De ígérhetjük, mi sem leszünk tétlenek, és beváltjuk ígéretünket. Jelenleg folyamatban van azok felkutatása, akiknek köszönhető oldalaink lerombolása.

A január 7-i támadást követően azt mondtam, van egy nép, mely évezredek óta rombol, s van egy, mely folyamatosan épít. A jelen történésre válaszul azt ígértem, hogy minden tönkretett oldal helyett kettőt építünk, akkor az így is lesz.

Oldalunk helyreállt, köszönhetően Fóri Sándor webmesterünk állhatatos munkájának. Folytatjuk a megkezdett munkát, igyekszünk javítani a biztonságon is, de mindenekelőtt az ígéretünket szeretnénk valóra váltani. Ez pedig azt jelenti, hogy az ellenünk irányuló negatív tevékenység eredménye nem a meghátrálás, hanem a nagyobb fokozatba történő kapcsolás.
Így annyit tudok csak hozzáfűzni a történtekhez, hogy még elszántabban fogunk küzdeni, mert látjuk az értelmét, és tudjuk, hogy a hatalom ezen próbálkozásait a félelem hajtja. A félelem attól, hogy egyszer számot kell adnia a népnek, melyet tönkre tett.

Adjon az Isten – Szebb Jövőt és sok erőt a következő hónapok küzdelmeihez!


Hozzászólások



2 hozzászólás a következő témához “Ismét támadás alatt a Hun Híd”

  1. darizoli darizoli szerint:

    Áldás,

    A fórumon elveszett pár napi termés, Azzal tudsz valamit kezdeni Szoni?

  2. Bencsik benton szerint:

    Sok tagtársunk és szimpatizánsunk-akik nem lehettek ott a rendezvényen- kért meg arra,hogy nevükben is megköszönjem ,hogy a világ minden részén láthatták a rendezvényt.Lehet,hogy még nincs elég forrásunk tökéletes hang és videotehnikára,de a rendelkezésre álló szerény eszközeinkkel igyekszünk eljuttatni az új erő minden megnyilvánulásá,üzenetét a világ magyarjainak.
    Szebb jövőt! Benton

Hozzászólás küldése

Kérés: A megjegyzések csak moderáció után lesznek láthatóak az oldalon melyek napi szinten kerülnek feldolgozásra. Ezért kérünk ne ismételd meg ugyan azt a hozzászólást.Megértésedet köszönjük!

You must be logged in to post a comment.


Bannercsere extra.hu X-Link SG.hu WebTop TopSite.hu - A web legjobbjai. Hun-Web Linkek Magyar Honlap Linkek WYW Globál Directory WQW webkatalógus Hun-Web Katalógus és Kereső Magyar Kaptár Nemzeti Katalógus